...ez vagyok én...

Betonházak között a sötétben élek nem látom a fényt
minden reményem kihalt a szavam kelti fel a vihart
előttem a tenger mögöttem a part
pár gondolat szorítja torkom
de most mindet elmondom na mindet elmondom

Megváltozott minden furcsán tekintek a világra
szívem összetört több ezer szilánkra
a nagyi mondta hogy bízzak az imákban
mikor nem látok megoldást a hibákra
a betonrengeteg maradt örökre
egy sör meg egy körte fogadott örökbe
ennyi lettem mi voltam a vártnál is rosszab egy patkány
ha láttál levágtál, két dolog táplál
a szerelem a rap ami szívemen átjár
ennyit kaptam ez mégsem elég
mert a lány akit szeretek az mindig lelép
az asztalon egy levél mit véremmel írtam
egy könny amit szívemből sírtam
eddig bírtam, ha elakarom mondani nincs kinek mondjam
nem értem ez csak egy tipp
hogyha hiányzik valaki akkor miért nincs itt
akivel ketten elegek lennénk a földön
ha megfogná kezem nem félnék a végtelen sarkára állnék
ahol nincsen árnyék, a föld alá szállnék
hol megszűnne minden rossz szándék
minden új nap egy újabb ajándék
amikor tükörbe nézek meglátom a képet
mit durván szétvágtak az elmúlt évek
kilátás nélkül öt négyzetméteren élek
4 fal között hol gondalatok égnek a koponyám falához érnek megkérnek
látom magam előtt hogy szar lesz a holnap egy fuckal tartozom a kornak
nincs hála se remény
körülöttem mindenki szegény
pár emlék mint a szesz ivódott belém na
18 kevés ahoz hogy átlássam a dolgok miértjét
de pont elég volt hogy az élet ízét
érezzem számban illatát az orromba zárjam
mégsem találok választ mindenki áltat
embereknek hittelek titeket mégis állatokká váltatok
magamban háromig számolok aztán eltűnik minden rossz
én is változok
elmondom mi fáj amíg el nem távozok
ennyit kaptam éltem meghalltam én
de még belülről táplál a fény

hogyha tehetném messzire szállnék
messze hol nincs rossz szándék
torkom szakadtából ordítanék
de tudnod kell egyet: fény nélkül nincsen árnyék